Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Szent II. János Pál Iskolaközpont

Rendhagyó irodalomóra  
 


Az Újnyugat Irodalmi Kör szervezésében különleges irodalom órán vettek részt a Szent II. János Pál Iskolaközpont kilencedikesei a Molnár C. Pál Műterem-Múzeumban április 9-én. A Legendák Színháza rendezvénysorozat keretében Illyés Gyula, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, József Attila, Márai Sándor műveiről volt szó.

Erasmus+ program a matematika oktatásáért  
 

Hat európai ország 22 pedagógusa vett részt a Szent II. János Pál Iskolaközpontban tartott szakmai fórumon, hogy megvitassa a matematikatanítás új lehetőségeit, módszereit. Az Erasmus+ program Matematika az én világomban projekt részeként tartott eseményen Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte a résztvevőket.

Matematika az én világomban  

A Szent II. János Pál Iskolaközpont még tavaly nyáron nyerte el az Erasmus+ program Matematika az én világomban pályázatát, a résztvevők már több szakmai egyeztetésen is túl vannak. A projekt lényege a matematika hétköznapi összefüggések szerint megfogalmazása és oktatása.

Rajzverseny az Iskolaközpontban  
 

Közel 120 alsó tagozatos általános iskolás vett részt a Szent II. János Pál Iskolaközpontban január 10-én tartott kerületi rajzversenyen. A programot az Újbudai Pedagógiai Iroda szervezte.

Iskolanyitogató Albertfalván  
 

A jövőre iskolába készülő óvodásoknak szerveztek játékos foglalkozásokat a Szent II. János Pál Iskolaközpontban Albertfalván. A Mezőkövesd utcai oktatási intézményben óvoda, általános Iskola és gimnázium is működik. A legnagyobbak hat évfolyamos, illetve két tanítási nyelvű képzés közül választhatnak.

Új versenyzongorát kapott a Szent II. János Pál Iskolaközpont  

„Betöretlen paripa hangjai visszhangzanak mostantól a Szent II. János Pál Iskolaközpont dísztermében” – mondta Hegedűs Endre Liszt Ferenc-díjas zongoraművész az intézmény új koncertzongorájáról. A hangszert a művész és felesége avatta fel az átadóval egybekötött koncerten.

Ünnepélyesen is megerősítették a Szent II. János Pál Iskolaközpont új nevét  

Nagyszabású névadó ünnepséget tartottak az egykori Szent Benedek Iskolaközpontban november 6-án, amely szeptember óta Szent II. János Pál Iskolaközpont néven működik. A szentmisét Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius celebrálta, majd a liturgia végén áldást osztott a pápa vérereklyéjével, amit az oltárasztal ereklyetartójában helyeztek el.

Nevet változtatott az iskolaközpont  

Nevet változtatott az iskolaközpont

Mostantól Szent II. János Pál néven folytatja működését a korábban Szent Benedek Iskolaközpont néven működő intézmény. A névadó ünnepséget október 20-án tartják Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius celebrálásával.