Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Elindult az első ügyfélszolgálati busz

Újbuda   |   2016, február 23 - 10:50
Nyomtatóbarát változatSend by email

Átadták a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) első mobil ügyfélszolgálati irodáját.

Az ügyfélszolgálati buszban két ügyintézői munkahelyet alakítottak ki. Az irodában intézni lehet a személyiokmány- és gépjárműügyeket, és lehetőség van az illetékek, igazgatási szolgáltatási díjak bankkártyás kiegyenlítésére is - közölte a hivatal.
A tájékoztatás szerint az átadáson Ignácz István, a KEK KH elnöke elmondta: az új szolgáltatást az indokolja, hogy egyes állampolgárok, társadalmi csoportok olyan helyzetbe kerülhetnek, például katasztrófa idején vagy tömeges okmányvesztéskor, hogy nem tudnak eljutni az okmányirodába.

MTI