Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Gyász: meghalt Placid atya

Újbuda   |   2017, január 16 - 10:43
Nyomtatóbarát változatSend by email

Életének 101. évében január 15-én este elhunyt Olofsson Károly, szerzetesi nevén Placid atya – adta hírül a Pannonhalmi Bencés Főapátság. A temetés - kívánságára - Pannonhalmán lesz, amelynek időpontját később közli a bencés rend. Placid atya 2004-ben lett Újbuda Díszpolgára, decemberben a Budai Ciszterci Szent Imre templomban tartottak hálaadó szentmisét születésnapja alkalmából.

Olofsson Károly 1916. december 23-án született Rákosszentmihályon. Az elemi iskola után a budapesti Szent Benedek Bencés Gimnáziumban tanult. Az érettségi vizsgát 1933-ban, 16 évesen tette le, ezt követően lépett be a bencés rendbe. Pannonhalmán teológiát, a müncheni Lajos Miksa Egyetemen német nyelvet tanult, majd 1939-ben Budapesten magyar-német-bölcselet szakos tanári oklevelet és doktorátust szerzett. Ugyanebben az évben szentelték pappá.
Szentelése után Győrszentivánba került káplánnak. 1941-től tizenegy hónapig tábori lelkészként szolgált a komáromi hadikórházban, ezután a rend soproni, pápai, majd budapesti gimnáziumában tanított. Mivel 1945 őszén részt vett a nemzetgyűlési választási küzdelmekben, a baloldali újságok sajtóhadjáratot indítottak ellene. Elöljárója, hogy elrejtse a támadások elől, Pannonhalmára helyezte, ott tartóztatta le 1946. június 5-én az Államvédelmi Hatóság. A szovjet katonai bíróság koholt vádak alapján 1946 szeptemberében a Szovjetunió munkatáboraiban letöltendő tíz évig tartó szabadságvesztésre ítélte. A Gulágra internálták, Moszkvától 900 kilométerre keletre, egy mordvinföldi táborba vitték. 1955 novemberében térhetett haza Magyarországra. Szabadulását követően sem papként, sem tanárként nem kapott működési engedélyt. Kezdetben fizikai munkás volt egy pesterzsébeti ládagyárban, majd tizenkét évig az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben dolgozott betegszállítóként, később mosodai munkásként, végül mosodavezetőként. 1969-től a Korányi-szanatórium mosodájának vezetésével bízták meg, innen ment nyugdíjba 1977-ben.
Papi hivatását sokáig csak titokban gyakorolhatta. A hetvenes évek közepétől kisegítő lelkészként dolgozott a budai (Ciszterci) Szent Imre Plébánián. A pannonhalmi bencés rend közleménye szerint a Főapátság ezeréves történelme során Olofsson Placid atya a második, aki betölthette századik életévét. Állítják, aki találkozott vele, hallgatta előadásait, vagy olvasta történeteit az arra gondol, hogy egy ember boldogsága, belső békéje, mennyire nem a külső körülményektől függ. Belőle sugárzott a beteljesedett életű öröme és békéje. Nem panaszkodott, nem kárhoztatott másokat, hálás derűt sugárzott maga körül mindenkire.

Olofsson Placid a 100. születésnapjára 2016 decemberében megjelent életrajzi könyvben így vall életéről: "tudatában vagyok annak, hogy egyszerű, átlagos képességű ember vagyok, semmiféle különösebb fizikai vagy szellemi tehetségem nincsen. De az életem mindig többet kívánt tőlem, mint amire képes voltam", és "a Jóisten mindig mellettem állt, s nem egyszer csodálatosan segített".

A szerzetes sokszor idézett, a Gulág túlélésére rabtársaival együtt megfogalmazott négy szabálya a következő: "A szenvedést ne dramatizáljuk, mert attól gyengébbek leszünk"; "Vegyük észre az élet apró örömeit"; "Ne gondoljuk, hogy eleve különbek vagyunk másoknál, de adott helyzetben mutassuk meg, hogy így van"; és "Kapaszkodjunk Istenbe", mert "az ő segítségével túlélünk minden földi poklot".
Hoffmann Tamás polgármester így emlékezik Placid atyára: Igazán kivételes ember volt, aki életének minden nehézsége ellenére meg tudott maradni igaz kereszténynek. Kevesebb lett a világ egy remek emberrel. Hálás vagyok, hogy ismerhettem őt. Nyugodjon békében, Emlékét soha nem felejtjük.

Elismerések

Olofsson Placidot 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. 2003-ban neki ítélték a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából adományozott Parma fidei - A hit pajzsa kitüntetést, 2005-ben Magyar Örökség, 2006-ban Pro Ecclesia Hungariae-díjjal ismerték el. Placid atya 2004-ben lett Újbuda Díszpolgára, 2010-ben vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2016. október 23-án pedig Magyar Becsület Rend kitüntetést kapott páratlanul hosszú és példaadó életútja elismeréseként, és azért a "reményt adó derűért", amellyel megélte élethivatását a legembertelenebb körülmények között is.


Olofsson Placidot kívánsága szerint Pannonhalmán helyezik végső nyugalomra, a temetés időpontját a bencés rend később közli.

Újbuda/MTI