Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Művér folyt az elsősegélynyújtók versenyén

Újbuda   |   2018, május 15 - 09:50
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén is megrendezték a Magyar Vöröskereszt felmenő rendszerű elsősegélynyújtó-versenyét, amelynek fővárosi fordulóját május 12-én tartották a Bikás parkban.

A Magyar Vöröskereszt 1971 óta szervezi meg a versenyt, amelynek célja, hogy a fiatalok elsősegélynyújtó ismereteiket fejlesszék, gyakorolják. A vetélkedőt minden évben a Vöröskereszt május 8-ai világnapjához legközelebb eső hétvégén tartják. A mostani programon a szervezők először elmagyarázták a parkba érkezőknek, hogy amit látnak az nem a valóság, hanem az animátoraik eljátszák a fájdalmat és a rájuk bízott szituációt. Ezt követően a területi fordulókon győztes általános- és középiskolai csapatoknak nyolc állomáson kellett valósághű baleseti szimulációkban bizonyítaniuk tudásukat.

Buncsik Ildikó, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének igazgatója lapunknak elmondta: a verseny minden évben kiemelt, fontos része a világnapi ünnepségsorozatnak. A Bikás parkba már negyedik alkalommal tértek vissza, hogy megrendezzék a nagyszabású fővárosi megmérettetetést, amelynek lebonyolítását Újbuda Önkormányzata évről évre segíti.

D.B.S.