Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Testületi ülés: emelkedett a támogatások jogosultsági köre

Újbuda   |   2017, május 5 - 11:47
Nyomtatóbarát változatSend by email

Április 27-én tartotta legutóbbi ülését Újbuda képviselő-testülete, a tanácskozáson szabályozták egyebek mellett a Vincellér utcában telepített elektromos autótöltő-állomás használatának feltételeit. Döntöttek arról is, hogy a helyhatóságoknak legkésőbb 2018. december 31-éig új kerületi építési szabályzatokat kell készíteniük, továbbá a grémium felülvizsgálta a pénzbeli és természetben nyújtott szociális támogatások rendszerét szabályozó rendeletet.

A törvényi előírás szerint a helyhatóságoknak legkésőbb 2018. december 31-éig új kerületi építési szabályzatokat kell készíteniük. Az első ütemben, hosszas előkészítés és sokrétű egyeztetés után elkészült a Ferencváros-Kelenföld vasútvonal–Budaörsi út–Kőérberki út–Egér út–Andor utca–Galvani út–Duna folyam által határolt terület kerületi építési szabályzata. A csaknem 770 hektáros zóna Újbuda területének közel egynegyedét fedi le, itt találhatók a kerület városfejlesztési szempontból talán legjelentősebb részei, valamint a Kelenföldi pályaudvar.

Újbuda Önkormányzata a járművel várakozás rendjéről és díjáról szóló rendeletében szabályozta a Vincellér utcában telepített elektromos autótöltő-állomás használatának feltételeit. E szerint a töltőállomást legfeljebb egy órára lehet igénybe venni, a töltés után a kijelölt várakozóhelyet 15 percen belül el kell hagyni. A környezetkímélő gépkocsik után nem kell várakozási díjat fizetni.​

A képviselő-testület felülvizsgálta a pénzbeli és természetben nyújtott szociális támogatások rendszerét szabályozó rendeletét is. Mivel az átlagjövedelmek és a nyugdíjak évről évre nőnek, a jogosultsági feltételek jövedelemhatárainak változatlanul hagyása a korábban támogatásra jogosultak egy részét kizárta a rendszerből. A módosítás nyomán emelkedik az újbudai lakásfenntartási támogatás, a gyógyszertámogatás, az utazási támogatás, a nevelési támogatás, a gyermekétkeztetési támogatás, a rendkívüli támogatás, valamint a temetési támogatás jogosultsági jövedelemhatára. A rendszeres támogatások fontos feltétele, hogy a kérelmező nem rendelkezhet egy meghatározott értéket meghaladó vagyonnal. A javaslat e tekintetben is enyhítő módosítást tartalmaz. Az önkormányzat által fenntartott Fraknó utcai Újbudai Idősek Házába egyszemélyes elhelyezésnél négy-, kétszemélyesnél kétmillió forint belépési hozzájárulással lehet felvételt nyerni. Az előterjesztő, Molnár László alpolgármester azt javasolta, hogy legyen lehetőség az összeg csökkentésére vagy elengedésére. Az egyedi elbírálás szerinti méltányosságról első fokon a Szociális és Egészségügyi Bizottság dönt.

A jogszabályváltozások és a tapasztalatok miatt szükségessé vált, hogy a 2009-ben elfogadott és 2015-ben módosított, a fás szárú növények védelméről szóló önkormányzati rendeletet újraalkossák. Erről következő lapszámunkban olvashatnak részletesebben.

A képviselő-testület április 27-i ülése az „Újbuda közbiztonságáért” címek átadásával kezdődött. Az elismerést ez évben Szalka Enikő rendőr alezredes, valamint Szabó Rafael (képünkön) tűzoltó hadnagy kapta. Az okleveleket Hoffmann Tamás polgármester és Szabolcs Attila országgyűlési képviselő adta át.